Facebook
Youtube
Pinterest
Pinterest nagy
Google+
Blogger

Bio-K készülék

És akkor a tapasztalatok:
Valószínűleg egy vízmű van a szervezetemben, ugyanis napi 2 liter alatt csak vegetálok. A lakásunk kicsi, ezért hiába nyomtuk össze a flakonokat, hetente kétszer muszáj volt elmenni a szelektív hulladékgyűjtőkhöz. Az első héten, miután felszereltük a szűrőt, szinte hiányzott a programszerű slatty, de hamar hozzászoktam, hogy hetente már csak egyszer kell odamenni. Nagy segítségemre volt ebben kislányom, aki szerencsére szintén inkább vízfogyasztó.11 hónapos korában felhagytam a vízforralással, de semmi probléma nem adódott. Ezzel a vízzel főzök, és a virágaink, szobanövényeink, paradicsomunk is ezt kapja. Szerintem hálásak érte, én pedig örülök, hogy nem kell folyton boltból cipelni a vizet, és hogy lényegesen kevesebb szemetet termelünk.
Mi elégedettek vagyunk. :)

Huszár Ingrid